Hírek : Az "elefántok" jutottak a döntőbe az Afrika-kupán |
Az "elefántok" jutottak a döntőbe az Afrika-kupán
2006.02.07. 21:29
Elefántcsontpart jutott elsőként a döntőbe a 2006-os Afrikai Nemzetek Kupáján. A világbajnokságra is kijutott válogatott az elődöntőben Nigériát győzte le 1-0-ra Didier Drogba góljával.
Mindkét együttes változtatott a negyeddöntőben diadalmaskodó kezdőegyüttesén, az elefántcsontpartiak négy új embert küldtek harcba, a nigériaiak „beérték” hárommal. Utóbbi együttes örülhetett, hiszen Nwankwo Kanu és Chidi Odiah is vállalni tudta a játékot.
Elefántcsontpart kezdte nagyobb lendülettel a mérkőzést, már a második percben helyzetbe kerültek, de Romaric a kapusba lőtt. Néhány perccel később Drogba tesztelte szabadrúgásból Enyeama képességeit, ám a hálóőr állta a próbát.
A nigériaiak a tizedik perc környékén tudták először átlépni a felezővonalat, ekkor azonban helyzetbe is kerültek, Yobo kevéssel fejelt kapu fölé.
A 14. percben megzörrent a nigériai háló, kis szépséghiba, hogy Drogba lesről talált be, ezért a dél-afrikai játékvezető teljes joggal érvénytelenítette a találatot.
A félidő közepétől inkább a mezőnyjáték dominált, keveset forogtak veszélyben a kapuk. A 39. percben Kalou kevergetett a nigériai tizenhatosnál, de sokat totojázott, kikerült a lövőhelyzetből, s a védők felszabadítottak.
Az első félidőben némi elefántcsontparti fölényt regisztrálhattunk, de ez eredménnyel nem párosult.
A második félidő elején Elefántcsontpart egy hatalmas hiba után megszerezte a vezetést: Enakarhire csúnyán alászaladt egy előreívelésnek, Didier Drogba pedig kihasználta a lehetőséget.
Eguavoen kapitány változtatott, beküldte a régi válogatott társat, Jay-Jay Okochát, aki sérülése miatt még nem kapott szerepet a tornán. A Bolton kiválósága nagy lendületettel vetette magát a játékba, egy szabadrúgása, valamint egy megpattanó lövése is ígéretes volt.
Elefántcsontpart végül megérdemelten nyerte meg a mérkőzést, s szerepelhet a pénteki döntőben. Nigéria csütörtökön játssza a bronzmérkőzést.
|